© All rights reserved.

2008. december 13., szombat

Karácsonyi dísz - tutorial

Akkor nézzük, hogyan is készült ez a dísz, hogyan lesz egy ilyen szépség:


Ebből:

Először is, nemárt ugye, ha az embernek van egy megfelelő méretű, tetszetős mintája. Ez az én esetemben így néz ki. Már a minta kiválasztásánál, és az anyag leszabásánál vigyázzunk arra, hogy megfelelő méretű legyen. Ezzel igen sok későbbi bosszúságot előzhetünk meg.




Ragasztó pisztollyal felragasztotta a sörös alátétre a vatelin darabot.

Ezután a vatelinre rátettem az anyagot, és a hátoldalán összerögzítettem, és kifeszítettem az anyagot. Itt fontos, hogy elsőként azt a 4 pontot kössük össze, amivel 2 egymásra merőleges szálat kapunk, mert így sokkal könnyebb lesz úgy kifeszíteni, hogy a minta nem másszon el az elején, és szépen ráfeszüljön az alapra.

Ezután már csak szépen, szisztematikusan, és  lehetőség szerint egyenletesen összehúzatjuk az anyagot.

Ezt persze mindkét anyaggal, mindkét alapon ugyanúgy készítjük. 

Így fog kinézni. (jó esetben :D )

Ezután szintén ragasztópisztollyal összerögzítjük a 2 darabot. Nem árt, ha előtte az ember beragasztja az akasztót, már amennyiben szükség van rá, illetve, ha nem akar élni  az "ismétlés a tudás anya" elmélet jól hangzó, ám de annál bosszantóbb igazság alkalmazásával.

Mivel én a tetejére egy masnit szánok, ezért az akasztót a hátsó alapra rögzítettem, így a körbefutó szalag előtte halad el, és helyet ad a masninak. Amennyiben ezt kihagynánk, jobban mutat, ha az elejére rögzítjük


A szalag körberögzitésére 2 lehetőség van. Vagy kézzel öltögetjük rá, ahogy azt ennél a darabnál tettem.    Vagy a jelen példánál maradva, a sietős változat, hogy a jó öreg ragasztópisztollyal körberagasztom. A végénél egyszerűen visszahajtom, és így rögzítem. 

A masni nem véletlen marad ki. Egyrészről második nekifutásra sikerül, másrészről mint látható el is csúszott az egyik irányba. Álljon itt inkább egy tapasztaltabb, és szemléletes tutorial linkje, amit persze másnap egyből meg is találtam, mihelyst nem volt rá szükségem. :D

http://thecraftroom.blogspot.com/2008/03/my-pinkeep-ribbon-bow.html

Jó munkát, és szépséges alkotásokat kívánok! 

2 megjegyzés:

Jucus írta...

Ez a söralátét teljesen jó ötlet! Nagyon ügyes vagy - ezt én is ki fogom próbálni!

Luna (V.Fiona) írta...

Köszi-köszi!
Ezer éve kaptam egy raklapnyi alátétet, és most felélem. :))))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...