© All rights reserved.

2010. január 28., csütörtök

A Boldog Csirke

Nos, lehet, hogy nyitott ajtókat döngetek, vagy egyszerűen csak le vagyok maradva, de most olyasmiről szeretnek beszámolni nektek, ami számomra/számunkra mindenképp újdonság.
Azt már többen tudjátok, hogy igyekszünk tudatosan vásárolni, ami a vegyi (vagyis esetünkben már NEM vegyi) anyagokat illeti. Igaz ez az élelmiszerekre is, de a helyi kínálat, és adottságok, keretet szabnak az ilyen irányú törekvéseknek, mert tartós dolgokat tudok neten rendelni, de az élelmiszerrel már ez kissé bajosabb.
Éssss, itt jön a felfedezésünk, ami számunkra mint már írtam új, és nagyon örvendetes. Még karácsony körül ment Jamie Oliver sorozata valamelyik ismeretterjesztő csatornán, talán a Spektrumon, de erre már nem vennék mérget, meg hát tulképpen nincs is sok jelentősége.
Ezúttal nem a szokásos, egyszerű főzőcskézős műsorra gondolok, hanem (gondolom ti is láttátok már) arra a műsorra, amelynek egy-egy epizódja a táplálkozást, és a táplálkozási szokásainkat,és annak környezetre, illetve ránk való hatásait vizsgálja és mutatja be, különböző témakörök köré csoportosítva. Az egyik ilyen rész a csirkékről szólt. A nagy csirke Show néven futott.



Nos, aki látta tudja miről szól, aki nem, annak mindenképp ajánlom megtekintésre. DE! Épp ott tartottunk a párommal, hogy nagy puffogva megállapítottuk, hogy de jó a ködös Albionba, ott aztán van minden, szabadon és boldogon nevelt csirke, bezzeg itthon, kis hazánkba ez is csak álom tárgya marad.
Alig telt el pár nap, és persze azért az örök optimizmustól hajtava, (mert mint tudjuk a remény hal meg utoljára) elkezdtük jobban figyelgetni a csirkék címkéjét a csomagoláson. És mit látunk! Igenis van, és kapható még egy ilyen kisvárosban is olyan csirke, amit úgy neveltek, hogy látott napfényt, tudott kapirgálni a SZABADBAN (!), nem vágták le idő előtt, (ergó nem tömték mesterséges növelő szerekkel) és nem kapott antibiotikumot!
Tudom, most sokakban felvetődik, hogy biztos drága, nem lehet megfizetni, és ők ezt nem engedhetik meg maguknak. Igazatok van, és ez nekem is eszembe jutott, de azt hiszem, amikor csak tehetem élni fogok a lehetőséggel. Bizonyára lesz időszak, amikor nem fogom tudni megtenni, de lesz olyan is, amikor egy-egy csokiról, üdítőről, vagy más egyéb felesleges dologról lemondva igenis fogja rá futni. Mert annyival azért nem drágább, és ahogy a mondás is tartja, azzá leszel, amit eszel, és én ebben hiszek is!
Tehát keressétek a Boldog Csirke felirattal ellátott termékeket. Hogy hol, azt a mellékelt linken megtaláljátok.

http://www.bo-csi.hu/

Meggyőződésem, hogy ha sokan vásároljuk, egyre inkább elterjed. ;)
Ha már egy embert meggyőztem az ügynek, megérte! :D

Keressétek az alábbi ábrával ellátott termékeket:




(Szükségesnek tartom megjegyezni zárójelben, hogy semmiféle anyagi érdekem nem fűződik az alábbi termék felfuttatásához, kizárólag a gyermekeim, és a környezet iránti elkötelezettségemből írtam az alábbi bejegyzést)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...