© All rights reserved.

2010. április 3., szombat

Tralala - Duo Printemps

Még húsvét előtt szerettem volna bemutatni nektek ezt a kis Tralala mintát.
Úgy kezdődött, hogy a lányom Belindánál meglátott egy édes nyuszit. Nekem is nagyon megtetszett, igazán helyes kis jószág volt, és a közeledő ünnepek hatására úgy éreztem, ezt meg kell hímeznem neki. Sajnos a technika ördöge közbeszólt, és kútba esett a tervünk. :(
Pár napra rá leltem rá erre a helyes kis Duo Printemps mintára. Mondhatom, szerelem volt első látásra. :D Már nem is fájt a szívem a másikért, azt hiszem Tralala mániás lettem. Persze Lilla is rábólintott, így aztán elhatározásunkat tett követte. Végig nagy figyelemmel kísérte, hogyan is alakul. Talán ez volt az első alkalom, mikor ennyire várta, hogy kész legyen. Sztem írtó helyes, bár a színekkel kicsit megint eljátszadoztam. Került bele egy kis TGA is, bár be kell vallanom, sokat tépelődtem, és szinte fájt a szívem belevágni ebbe a csodás fonalba, dehát mégiscsak hímzésre teremtette az Isten, had legyen boldog. :D Igazán nem bántam meg! Sztem nagyon csodás lett az összhatás. Meg kell mondanom, nagyon elégedett vagyok vele! Már csak valami jó kis vásznat kéne hozzá kutatnom itthon, mert kis párnát akarok belőle a leánynak. Úgyis mindig elkunyizza a tűpárnáimat. :D








Anyag: Bellena 20ct
Fonal: Rosace, TGA

1 megjegyzés:

Bernadett írta...

Edes darab.:)Hasznalja egeszseggel,boldogan a kiscsaj.:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...