© All rights reserved.

2011. január 15., szombat

Dimensions: Fleurs de Paris a megvalósuló álom


Az egész pár éve kezdődött. Közvetlen azután, hogy elkezdtem keresztszemezni az egyik webáruháztól rendeltem a 3 legnagyobb kiadó katalógusából egyet-egyet. Már akkor menthetetlenül beleszerettem a Dimensions cég Fleurs de Paris című mintájába. Ennek már jó 4 éve. Azóta álmodoztam róla, hogy majd egyszer.... annyira, hogy tavaly a másik blogomon közzétett éves tervembe is bekerült. Ki is nyomtattam a mintát, megvettem a 18 ct-os fekete Aidát, mivel a 14-es nekem túl nagynak tűnt, majd elkezdtem nézegetni a DMC fonalas kiviteleket a neten. Nem mondom, hogy nagy munka volt, inkább csak a kutatásuk vette el az időt, mert elég keveset találni. Abban azonban mind megegyeztek, hogy pont a nekem legjobban tetsző motívum (nevezetesen a tulipánok) színe nagyban eltért az eredetitől, méghozzá a "nem tetszik" irányba. Így aztán rágódtam, gondolkodtam folyamatosan, míg aztán karácsony előtt elkezdtem súgni az angyalkámnak! :D Persze újra a gép előtt találtam magamat, és mivel az angyalok nem mondanak tutit, továbbra is az ábrándozás és vágyakozás állapotában kerültem, csak most már az eredeti mintát bemutató blogokra vadásztam. Azonban ezekből sincs sok, viszont annál több  panaszkodás általánosan arra a jelenségre, mely szerint a cég nagyon kevés fonalat csomagol a kittekbe, és azok beazonosítása sem mindig egyszerű. 
A friss információkkal felvértezve vártam hát a Szentesetét, lelki szemeimmel előre látván, hogy az este hátralévő része a fonalak befűzésével, és a gyerekekkel folytatott távol tartási harcban fog eltelni. Végül elérkezett az ünnep, és nem kellett csalódnom. :D 
Legalábbis negatív irányban nem, ugyanis kellemes meglepetést tartogatott a csomag. A fonalak (amelyek színe nyugodtan mondhatom káprázatos)  szépen sorban katonásan be voltak rendezve, jelölve melyiknek mi a száma. :) 
Így azonnal kezdhettem a hímzést, és most íme! Itt tartok: 



Bevallom, eleinte több bosszúságot okozott mint örömöt. Ugyanis nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy mihez kezdet, ha nem lesz elég a fonal. Így állandóan azt figyeltem hova öltsek, hogyan haladjak a mintával, hogy a letehető legkevesebb fonalat fogyasszam. Aztán amikor a sokadik hiba után (amit az okozott, hogy nem tudtam figyelni a számolásra, mivel fejben egyfolytában a fonalon spóroltam) sírva fakadtam, a párom rám szólt, hogy azonnal fejezzem be az aggódást, ő majd rendel fonalat a gyártótól ha kell. Így azóta összejöttünk a minta és én, és most már nagy örömet okoz nekem. Csodásak a tulipánok színei! 
Időközben láttam Magdi oldalán,  hogy neki is bosszúságot okozott a DMC-s váltással készült munka, így azóta még hálásabb vagyok az én (nem kis, hanem NAGY) angyalkámnak, és kíváncsian várom Magdi eredeti példányát is, mivel mondanom sem kell, akit ez a minta megfertőz, az nem szabadul könnyen. :)))

Így történt, hogy a többi munkám háttérbe szorult, de ez már egy másik bejegyzés lesz... 

12 megjegyzés:

Magdi írta...

Köszi Fiona!
Bizony, érdemes volt megvenni az eredetit! A kettő között a különbség nem hajszálnyi, hanem akkora, mint egy szakadék! Ez gyönyörű lesz! Addig is amíg elkezdem, jövök gyönyörködni a Tiédben!

Andulka írta...

Hát ez tényleg gyönyörű! Milyen nagyszerű angyalkád van! ;-). Nem nehéz fekete anyagra hímezni?

Luna (V.Fiona) írta...

Magdi, Andulka köszi! :)

Andulka, nem olyan vészes hímezni, mint gondoltam. Sokkal nehezebbre számítottam. Megaztán olvastam valakinél, hogy zseblámpát tesz az ölébe, és alulról világítja. Ez a módszer nagyon jól bevált nekem is, csak győzzem elemmel. :)

Magdi! Én is tegnap megdöbbentem a tiedet látva, hogy mennyire más! Hiába na, tudnak valamit a Dim-nél a marketingesek. ;)

Mák írta...

hű Fió ez nagyon szép lesz!!Már majdnem kedvet kaptam varrni:D:D:D:D:D, de azért nem:D...ellenáállok...:D

Magdi írta...

A zseblámpa jó ötlet, én is kipróbálom. A családom meg kidől a nevetéstől, azt előre látom!

Luna (V.Fiona) írta...

Mák tisztázzuk! Nem varrsz semmit, vagy csak ezt nem varrod? :) Nem mintha bármelyik elfogadható lenne. :) De tudod mit!? Egye fene. Nem kell ezt hímezned, viszont nagyon szeretném látni a Mirabilia képedet készen. ;)

Magdi, csak addig nevetnek, amíg nem kérsz egy keretre csíptethető lámpát. ;) Lassan alkudoznom kéne a húsvéti nyuszival is. :)
Viccet félretéve, linket sajnos nem tudok betenni, de az e-kuckóban van nagyon jó csíptethető Day Light lámpa viszonylag barátságos áron. Az szerintem nagyon jó lehet a fekete anyag hímzéséhez.

Magdi írta...

Egy spéci lámpára bizony nekem is fáj a fogam, olyan nagyítósat szeretnék, amivel gyöngyözni is kényelmesen lehet! Az a baj, hogy itthon aranyárban mérik az ilyeneket.

Magdi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
KataPorta Kreatív írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
KataPorta Kreatív írta...

Carissima Fiona!

Neked szeretném ajánlani a blogger-díjam!
Nagyon tetszenek a munkáid, hasonlít az x-világunk:-)

Munkáidban sok örömet kívánok!

Katt ide: KataPorta

Kereszt Szem írta...

Kedves V.Fiona!
Ennek a bejegyzésnek a hatására rendeltem én is fonalat a gyártótól.
Köszönöm Neked és persze férjednek az ötletet!
Tehát varrj nyugodtan, ha elfogy, küldenek fonalat!
Bocsi, hogy ismeretlenül zavartalak!
Szép napot kívánok!
Helga

Luna (V.Fiona) írta...

Kedves Kereszt Szem!

Ahelyett, hogy zavartál volna, inkább örültem soraidnak. Jó tudni, hogy mások is hímzik ezt a szép képet jelenleg is, és hogy segíthetem bejegyzésemmel. A fonal pótlásra úgy tűnik igény is lesz hamarosan.

Neked is szép napot: Fio

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...